Hol volt, hol nem volt, másfél évig kibírtuk Balin vírusfertőzés nélkül, pedig nem kimondottan kapkodtunk a védekezéssel. Jó, nem ettünk egy tányérból a balinézekkel, de más turisták és helyiek között azért forogtunk napi rendszerességgel, és időnként a "környékünkön" lettek betegek emberek.

Mivel lassan vissza akartunk térni az Őshazába, vettünk egy korlátlan Airasia repjegyet, hogy megnézzünk még "pár szigetet" a 17.000-ből. Na jó, valójában kettőre akartunk elmenni: Szumátrára az orángutánok közé, és Jávára Boroburdur templomba. Az elsőt végül mi is veszélyesnek tartottuk és kihagytuk, maradt Yogyakarta és Borobudur.

Ahogy az lenni szokott, eleinte jól indult minden. Repülővel út Surabaya-ba, Bromo vulkán megmászása, a Színes Negyed megnézése Malang-ban, végül felpattantunk a vonatra (ami szép volt, tiszta, és folyamatosan takarították is...nem az otthoni állapotok jutottak róla eszünkbe), és 6 óra után megérkeztünk Yogyakarta (v. Jogjakarta) városba egy sűrű vasárnap délután.

A belváros a vírus helyzethez képest tele volt, kirakodó árusok mindenütt, a főutca lezárva és sétáló-utcává alakítva, a sarkokon nénik sütöttek saté-t (nyárson sült húsok), és sok - a helyszínről nézve - vidéki turista érkezett a hétvégére (mert másnaptól meg üresebb lett). A szálloda szép, tiszta, a város tiszta, az embereken maszk, mi rossz történhet?

A matekot utólag visszanézve, nagyjából az első este kaphattuk el a COVID-19-et...szóval, bármi is történhetett. Hogy mikor pontosan? Ki tudja. A saté-s néni? A Starbucks? Csak úgy az utcán? Esetleg a szállodában reggeli közben? Nyilván, fogalmunk sem volt róla. A nagyobb probléma viszont az volt, hogy a rendszernek sem.

Mivel összesen 10 nap alatt 2 repülő és 2 vonat utat terveztünk, ezért minden alkalommal külön-külön csináltattunk Covid teszteket. Indonéziában a mai napig 4 féle tesztből lehet választani, ami a feltétele a felszállásnak hajóra, vonatra, repülőre, buszra: az otthon is használt PCR, antigén és vércsepp teszteket, valamint egy GeNose nevű tesztet, ami 5 perc alatt a lélegzetből vett mintát elemzi. Minden reptéren és pályaudvaron üzemelnek. Ugyanúgy, ahogy minden bejáratnál kint vannak a testhőmérséklet mérő gépek is. A PCR teszt 1 nap alatt készül el és 26e forint körül van, a GeNose meg 600 forint. Logikus választásnak tűnik.

5 nap után ismét teszt, majd felszálltunk a vonatra Surabaya felé. Itt már eléggé nem éreztük jól magunkat, de tekintettel a friss tesztünkre és a folyamatos 36.0 fokos mérésekre, csak azt feltételeztük, hogy valami gyomorrontásunk van.

Megérkezve a hotelbe, ismét egy 36 fokos eredmény az ajtóban, és már mehettünk is fel a szobába. A következő 48 órát az ágyban fekve töltöttük a 17. emeleten a kiváló kilátás helyett a teljesen besötétített szobában.

Az óvatosság kedvéért nem engedtük be a takarítókat sem, pedig 3-4 óránként jöttek volna szívesen. Mivel Gabinak hasmenése volt, nekem meg az sem, még mindig úgy tűnt, hogy csak a gyomrunkkal van baj. Reggelire nagyjából teát meg narancslevet tudtunk csak inni, pedig vagy 15 szakács ontotta a fogásokat (#afranc). Végül eljött a nagy nap...felengednek-e minket a gépre Bali felé, vagy nem?

A reptéren ismét GeNose teszt: negatív, hőmérséklet 36 fok. Akkor jó, irány haza. Hétfőn jött a "megerősítő láz", ami az immunrendszer visszatesztelésének 1-2 napja, menetrendszerűen felment a lázunk (végre volt nálunk is lázmérő) 39-re és vissza, aztán nyugalom, elmúlt!!!

Az első furcsaság az volt, amikor reggel ittam egy üvegből, és édeskésnek éreztem a tiszta vizet. Fura, de sebaj! Aztán elmentünk egy kínai étterembe, és a "csípős-savanyú" leves íze olyan uncsi volt ahelyett, hogy könnyekig hatódtunk volna tőle. Még ezt is betudtuk furcsa véletlennek. A végső döfést az adta, mikor Gabi megkért lefekvés előtt, hogy kenjem be a vállát Vietnami Balzsammal (Tiger Balm), amit szerintem mindenki ismer szagra messziről. Bekentem, és egy nagy semmit sem éreztem belőle. Huppsz....akkor Covid-unk lehet! Gyors teszt a fahéjas, borsos és chilis fűszeres dobozokkal, pont ugyanolyan volt mindegyik. Jippiájé!

Másnap rohamtempóban bementünk a legközelebbi klinikára, mondtuk nekik, hogy kérünk egy PCR tesztet. Néni megérkezett a hazmat ruhában, bedugta az ecsetet az agyunkig, majd fél óra múlva hozta a papírt, hogy "pozitív", és menjünk haza úgy 2 hétre karanténba.

Innen indult az igazi izgalom (ami még most is folyik), ugyanis ez 8 nappal volt azelőtt, hogy felszállna a gépünk hazafelé, és Gabinak lejár az utolsó vízuma is. A megújítás akár 2 hétig tart, eddigre viszont a hétvégét is számolva már csak 5 napunk maradt. Vészjelzés leadása következett a Jakartai Konzulátusra, és segítség kérés. A gépezet villám tempóval beindult, a Konzulátus beszélt a Külüggyel, mi meg bementünk a renon-i Bevándorlási Hivatalba.

Röviden elmondtuk a határidős problémánkat, mire a néni mondta, hogy adjunk be új vízumot. Mondtuk, hogy mire megkapnánk, már nem biztos, hogy itt leszünk, mert (és mutattuk a teszt papírt) nem tudjuk meddig leszünk pozitívak. Filmre kellett volna venni a tempót, ahogy a pult mögül mindenki elmenekült a "pozitív, pozitív" kifejezést kiabálva egymásnak (vagy három maszk és egy üvegablak volt köztünk). Az ügyintéző vastagon be is kente kézfertőtlenítővel a kesztyűjét közben, és hívták a főnököt. Ő elmondta nekünk, hogy ők nem hoznak ilyen döntéseket, csak Jakarta tud, aztán haza lettünk zavarva karanténba. Szóltunk megint a Konzulátusnak, ők hívták a központi Bevándorlási Hivatalt, bekértek tőlünk minden iratot, és vártunk.

Kiderült teljesen véletlenül az is, hogy a kórházban rossz tesztet csináltak rajtunk. Fogalmunk sem volt, hogy több orrbadugós teszt van, és a recepciós ahelyett, hogy elküldött volna minket hátra a parkolóban található mintavevő állomásra, ahol a valódi PCR tesztet csinálták, megcsináltatott velünk egy antigén tesztet. Ami talán elég egy repülő úthoz, de nem elég sem a bevándorlásiaknak, sem pedig egy biztosításhoz. Éljen, ügyes, nagyon indonéz, jajj de jó nekünk!

Két nap várakozás után csütörtökön (aznap ment volna a gépünk) felhívtam a Követséget, ahol kiderült, hogy a Konzul megbízása két napja lejárt - nyilván mikor máskor -, haza utazott, és az őt helyettesítő úriember nem tud semmiről. Megígérte, hogy gyorsan átnézi az e-maileket, egyeztet a helyi hatósággal és szól. Reméltük, hogy nem kell teljesen előlről kezdeni mindent! Még aznap (tegnap) jött a válasz (tényleg gyorsan dolgoztak), hogy Jakarta nem felelős ezért, azt a helyi Bevándorlási Hivatal intézi el (t.i. akik oda küldtek minket Jakartába két bekezdéssel fentebb). Végül is, két nap van még a vízumból, hova is rohannánk, nem?

Péntek reggel egy helyi barátunk negyedszerre is megpróbálta beadni a héten Gabi on-line vízum kérelmét, mert minden nap kifogytak a kvótából, mire odaértek a kitöltés végére. Amúgy napi 500 szociális vízumot adnak ki jelenleg. Egyszer csak jött a hívás, hogy sikerült beadniuk időben, éljen! Közben a Követség javaslatát követve az ügynökünk is megpróbálta aznap beadni a papírokat, és kérni a vészhelyzeti vízum hosszabbítást. No, ő meg szólt, hogy kifutott a kvótából. Még szerencse, hogy ketten is csinálták. Ezek szerint nem kell ma-holnap gyorsan repjegyet venni és elhagyni az országot! :D Amit nem is tudnánk addig, amíg a pozitív teszt aktív...amiért is hivatalosan meg kellene adják a Követség szerint a vészhelyzeti vízum hosszabbítást ahelyett, hogy ide-oda küldözgetnek minket egy hétig...

Nézzük az előnyöket. A teljes busz mindig átadja a helyet! :D Jó, ez vicc volt, nem utazunk buszon itt. Ellenben, a szag-probléma másnapján hámoztam hagymát. Se könny, se semmi! Nagyon hasznos jelenség! Az már nagyobb probléma, hogy sehogy sem tudtuk megállapítani egy dobozról, hogy porcukor vagy sütőpor van-e benne, pedig már tele szórtam a tejberizst. Szinte felesleges volt jó étteremből rendeljünk, mert a rossznak is ugyanaz volt az íze. Másfél hét után már elkezdtek visszajönni az ízek és a szagok. Ismét érzem a Nutella illatának a felét, a Coca-Cola nem egy pezsgő hideg ízetlen sós (??) trutyi, már csak a normális sóval vannak bajok. Ma vacsoránál úgy megsóztam a krumplimat, hogy mások alig bírták megenni, én vígan toltam a számba, és csak onnan tudtam meg, hogy baj van vele, hogy amikor végeztem, éreztem a szám elején azt a "sós vízben úsztam órákon át" érzést még lefekvéskor is. Óvatosabbnak kell majd lennem ezzel!. A jelek szerint összességében szerencsénk volt a lefolyással, és még az időzítés is viszonylag jól jött ki az út szempontjából, de csak a mérési rendszer teljes csődje miatt nem kellett Jáván töltenünk két hetet elzárva, hanem otthon.

PS: most hétvégétől július 20-ig kihirdették a vészhelyzetet (aztán ki tudja meddig), csak PCR teszttel lehet ismét repülni országon belül plusz minimum első oltással, a beutazáshoz meg 5 helyett 8 nap karantén kell és 2 oltás és 2 PCR teszt. Rengeteg városban ismét lezárták az élő éttermi kiszolgálást, a sport és a vallási ünnepségeket, amíg a napi új betegszámot megint leviszik jóval 10.000 alá (átlagosan napi 500+ halott van az országban)...Bali júliusra tervezgette, hogy majd egyszer kinyit, csak előtte jól becsuk. A partok jó részét lezárták, és a pletykák szerint importálnak Jakartából 4-5000 rendőrt, hogy kényszeríteni tudják az új szabályokat. Mi várjuk a negatív tesztet és a repülési zöld lámpát, addig meg intézzük a félig jó papírokkal a biztosítást és a vízumot...és nagyon várjuk vissza az ízeket! Jobbulást mindenki másnak is!