Három hónapja leültünk beszélgetni egy orvossal, aki éppen egy szemét válogató telepet készült létre hozni a hegyekben, a szülő falujában: Sudajiban. Most, hogy az egész világ vírusos, kinek is van ideje szemetesnek lenni, nem? Az a probléma hirtelen elmúlt.

Találtam az elmúlt hónapokban két érdekességet is az itteni boltokban. Az első, az egy olyan rövidnadrág, amit újrahasznosított műanyag palackokból készült szálakból szőttek, vettem is egyet pár hónap nézegetés után. Teljesen olyan, mintha rövidnadrágból lenne :-), a hátránya, hogy válogatott alapanyagból készül, ami plusz munka:

A másik "szexi dolog" pedig egy olyan nylon zacskó, ami növényi anyagokból van. Tapintásra kicsit gumisabb érzés, mint a normál zacsi, és az az érdekessége, hogy egy-két nap múlva kicsit átalakul a felülete (szerintem). Nem vártuk meg amíg lebomlik, de elméletileg képes rá:

De, vissza a témához: az említett falu igazán a világ végén van. Denpasartól északnak át kell vágni a hegyeken Singaraja felé, úgy másfél órás út, és ott lekanyarodni egy csodás tájakon át vezető mellék útra, ami hol egy sávos, hol két sávos festésű, de csak egy autó fér el rajta, és menni még fél órát dzsungelben és vízesések között. Na, pont ott van. Nem tudom hány fős lehet, de pár száznál nem több. Pálma fák, dzsungel, a szokásos kutyák és macskák az utcákon, és a környéken végtelen számú vízesés jellemzi a falut.

Balin (Indonéziában általában) az összes cég indítást nagyon hivatalosan és látványosan intézik. A városban járkálva is sokszor látunk ember méretű táblákat hihetetlen élénk színekkel, amit a cég partnerei, vagy éppen a számlavezető bankja tett le a bejárat előtt az ünnepség kedvéért. Arra mindenképpen jó, hogy egy napra vagy kettőre reklámot biztosítson az elhaladó járművek felé. Erre a rendezvényre is meg volt hívva a helyi főpap, a rendőr főnök, az egyik korábbi turisztikai miniszter Jakartából (akinek ez a szülő faluja) és a singaraja-i hulladék kezelő hivatal vezetője is. Meg persze, a fehér emberek képviseletében: én :-).

A szemét feldolgozó telep a környező települések eladható szilárd hulladékait dolgozza majd fel, nagyjából 200m2 területen.

Miután a gamelan játéknak vége lett, bemutatták a szokásos áldozatokat és körmeneteket az épület körül. A mostani csomagban volt minden: füstölő, pálma levél, virágok, illó olajok, kekszek és egy még tollas döglött csirke is. Csak úgy ízlésesen a kupac oldalára halmozva. Very haute couture.

Míg mentek a fennkölt beszédek, két kutya besétált a buliba, majd elkezdte elfogyasztani a színpad mellett ékeskedő halmot. Nem tudom, hogy otthon mit csináltak volna a szervezők, de itt semmit. Ha eszi, hát eszi. Ha szét túrja, hát szét túrja. Megtette és megette.

Az átadás végén közös étkezés zárta a programot. Általában egy papír dobozban adnak vegyes ennivalót ilyenkor, benne rizs sok kis aprósággal. Tofu, tempe (szója cucc), kis zöldség, csirke darabkák, az elengedhetetlen tojás, és mindez olyan állatira csípősen, hogy a végén az üres sótlan rizst szemezgettem inkább ebéd gyanánt, amikor elmúlt a nyelvem végéről az égető érzés.

Természetesen itt is jó program volt a: "fényképezkedjünk a fehér emberrel". Ha minden kötél szakad, ez mindig leköti a helyiek figyelmét. :-) Most is készült sok ölelgetős kép, hol prés géppel, hol anélkül.