Balitól keletre van két sziget, Nusa Penida és Nusa Lembongan (utóbbiról már írtam egyszer). A nagyobbik sziget több dologról is híres, és valahogy sosem jutottunk el oda. Most, hogy jött Gabi családja látogatni, legalább lett kifogásunk rá.

Sanur vagy Padang Bai kikötőjéből indulnak hajók, és 35 illetve 20 perc alatt lehet átérni, szóval tényleg közel van. Sanurt javasolnám mindenképpen, mert Padang Bai környékén nagyon másképp értelmezik a "hogyan keressünk sokat a turistákon" történetet. A kikötőben 150e IRD a jegy egy főre csak oda (meg majd vissza is ennyi), a vízben kell besétálni a hajóra (ha valaki esetleg magassarkúban szeretett volna elindulni) és kis zötykölődés után már ott is vagyunk.

Nusa Penida (nusza penida) is egy vulkán teteje, az északi oldalon korallos zárt tengerrel (mint Sanur), a délin meg hatalmas sziklákkal (mint Uluwatu). Az emberek itt is nagyon kedvesek, és többnyire szintén nem muszlim vallásúak (tehát nincs 4 óránként hangos bemondó). A települések nagy része a szokásos egy utca a parttól modellt követi, szóval majdnem mindenhol jó a szállás, és lehet 5 percen belül fürdeni menni.

A mi szállásunk szépségének a hibája...szóval nézd meg mielőtt elfoglalod a szállást: 1) ne legyen mellette kakas tanya, 2) ne legyen mellette gamelan party hely. Ha ezek mind nincsenek, még aludni is fogsz tudni! Cserében az árak is nagyon alacsonyak, még a tengerparton is.

A parton egymást érik a kisebb-nagyobb stranddal rendelkező éttermek, előtte az Agung Vulkánnal az északi oldalán a Lombok Szorosnak.

Az éttermek és beach klubok napközben szinte üresek voltak, valószínűleg mindenki kirándulni ment. Egy pakli kártya és néhány tucat üdítő mellett ezt a nyugalmat nagyszerűen el lehet viselni. Az egyik hely a Virgin Beach volt, ahova többször is vissza mentünk. A tulajdonosról kiderült, hogy eredetileg indiai-amerikai-balinéz (az vajon eredet?:-)), és az anyukájának a férje volt Ubud királya, ő maga meg filmeket csinált Hollywoodban, dolgozott Rod Stewarttal, és sminkese volt a Cirque du Soleil-nek is egy ideig, most meg festő és Balin lakik.

Mivel 7-en voltunk, az első fejtörést a közlekedés jelentette. Végül 1 autót béreltünk és én vezettem, hogy ne kelljen még motoron is jönni. Konzerv doboz a hullámvasúton! Penida úthálózata több szempontból is érdekes.

Egyrészt, csillag topológiája van, ha el akarsz jutni egy helyre, nagy eséllyel kell bemenni a sziget közepe felé jó sokat, és utána vissza a part felé...sokat. Négy helyre akartunk eredetileg elmenni, ebből emiatt lett csak kettő. (Mi a bal piros csík teteje felett latunk, ott van a kikötő is)

Másrészt, mint megtudtuk, azért olyan furák az utak, mert az építési vállalkozó lelépett 20M USD-vel, és elfelejtette befejezni a munkát. Az egy dolog, hogy az egész sziget egy sávos, tehát találkozáskor mindenki megy egy kerékkel a padkára vagy az árokba, ellenben az út széle dél-alföldi csipkét megszégyenítő minőségű. Kis gyorsítás után sok gyors fékezéssel lehet közlekedni, ha a kereket nem szeretnénk a kocsitól külön látni. Végül is, nem siettünk sehova, nem? Itt jegyzem meg, hogy a szállásokról indulnak csónakok is körbe, nem biztos, hogy nem lett volna rövidebb az út velük...

Első útunk Kelingking Beach-re vezetett, de mivel elnéztünk egy táblát, és nem volt sehol lehetőség megfordulni, Broken Beach-en kötöttünk ki :-). Itt látható az Angyal Öböl (Angel's Billabong), ami egy tengerszem szerű, a vízszint felett lévő öböl, jó nagy hullámtörésekkel, valamint Broken Beach, ami pedig egy szikla híd alól nyíló zárt öböl, amin rengeteg szelfit lehet készíteni. (a képtől jobbra hátra van az híd). Bemenni sajnos nem lehet...leginkább azért, mert kijönni sem lehet. Szinte biztos, hogy ha megengednék, akkor egy mentő állomást is rögtön telepíthetnének mellé.

Hosszas kanyargózás után megtaláltuk az utat Crystal Bay-re, ami egy zárt öböl, tele éttermekkel, halakkal, korallal és fényképező gépekkel. Középen van egy kis sziget, de sajnos nem lehet kiúszni rá, talán hajóról. Ahogy a halakat néztem, az jutott eszembe, hogy milyen érdekes, hogy itt is pont (kb) ugyanazok a halak vannak, mint mondjuk Egyiptomban...ennek is van biztos oka. Ezt a délutánt választotta pont egy delfin raj is, hogy beköltözzön az öbölbe. Megpróbáltam elúszni hozzájuk, de az áramlás miatt inkább vissza fordultam...hogy vissza tudjak fordulni.

A Bali-Penida-Lombok szoros egyébként két dologról is ismert, az egyik a Mola-mola, vagyis Naphal, ami egy 4-5-6 méteres dög, ami augusztus-október között szokott kiúszni az akkor éppen hideg (ja, 26 fokos) tenger felszínre, az összes búvár legnagyobb örömére. Másrészt, ez a terület a Csendes és az Indiai óceán kiegyenlítő csapja. Itt folyik át a legnagyobb lendülettel a víz...szóval, ha itt áramlás van, akkor itt áramlás van. Nincs az az uszony, amivel huzamosan ellene tudsz menni, tehát ne menj! Maradt egy kis Béjvacsozás helyette :-)

Ezzel el is ment a nap. Barátaink mondták, hogy a keleti oldalon csodás méretű lépcsősorokon lehet megközelíteni még csodásabb partszakaszokat, amire nekünk most nem volt időnk.

Este megpróbáltunk "elsétálni" egy étterembe, ahogy jó európaihoz illik. A közvilágítás és az út padka hiánya nem segítette az életünket. Indonéziát általában nem városi sétára tervezték, Penidát sem. A szálláson szerveztek nekünk egy romantikus csapatszállítót a hajóhoz, és már úton is voltunk hazafelé.

Még búcsúzóul megcsodálhattam, ahogy egy helyi bolti alkalmazott úgy dobta ki a szemetet a bolt mögé (képen jobbra), hogy közben fel kellett állnia egy kuka mellől és el kellett sétálnia két másik mellett, ami felvet sok kérdést azzal kapcsolatban, hogyan is akarjuk mi megmenteni a romantikus nyaralóhelyek tengerpartjait, de ez egy következő poszt tartalma lesz majd...

Penida vad dzsungelei, türkiz tengerpartjai, hatalmas sziklái és kedves emberei vissza várnak majd minket. Három-négy napot simán el lehet tölteni a szigeten, és akkor még nem mentünk el búvárkodni sehova.