Tudom, hogy a cím végül is teljes biztonságot ad annak, hogy mit is írok majd le, de valójában tényleg csak két stratégiát követhet mindenki Balin, aki nem csak halászatból akar megélni a következő évben / esetleg években.

Elmentünk Valentin Napra a sziget észak-keleti végében fekvő Amedbe, ami korall zátonyairól és gyönyörű hegyeiről ismert (utóbbi igaz fél Balira). Amed tulajdonképpen egy zsákutcában fekvő falu sor a tengerparton, közvetlenül a sziget aktív tűzhányójának a lábánál. Főutca és két oldalon 1-2 sornyi épület. Balra a Bali tenger és a távolban északon Borneó, jobbra a dús növényzettel benőtt vulkáni kúp hegyek. Ahogy Gabi szokta mondani, tiszta Jurassic Park. A normál időkben sokan keresték fel, akár napi túrára is, de az már régen volt.

Az útvonal vége felé található az egyik jobb oldali hegy csúcsán a Pura Lempuyang templom, vagy turistás nevén a Mennyek Kapui, Bali legöregebb hindu temploma. Egyszer már voltunk itt, csak akkor még nem tudtuk, hogy az első templom csak a bejárat, és mögötte a hegy körül helyezkedik el a többi, ezért eljöttünk megnézni azokat is. A vírus előtt, még délelőtt érkezve a 300+ sorszámot kaptuk, most a 29-est. Ez azért érdekes, mert az árban benne van egy fényképezkedés is, ahol sorbanállás van a számok alapján. Itt jön először a mennyi az annyi kérdés. Egy éve a belépés adományos alapon volt, 50e-t adtunk ketten és nagyon örültek neki. Most az út alján lezárták a felhajtást, kitettek egy parkolóba 4 kisbuszt és fejenként 100e-ért felviszik az embert kb. 1 km távolságba, majd fent ismét fejenként 50e-ért lehet bemenni a területre. Hiperinfláció. Na, ők a szorzás mellett döntöttek. A templomban tilos a csókolózás, szóval erre futotta:

A látvány egyébként elragadó, és mindenki ilyen fényképekre vágyik...a tükröződő ég képe az ősi templom kapui között. A trükk az, hogy a kolléga egy kis tükröt tart a kezében a lencse alá, így garantált az öröm :-). Fura is volt, hogyan tud egy tó ilyen képeket mutatni, de így egész logikus. Elindultunk a hegyen körbe. Pár lépés után kérdezték a motoros srácok, hogy kérünk-e taxit. Az első kétszáz lépés után az emelkedőn ez a kérdés is több értelmet nyert, de haladtunk tovább töretlenül. Két órás kirándulást lehet találni a főtemplom mögött, kellemesen árnyékos erdei sétányokon, néha büfével az út mellett.

Amed egy sor halászfalu a tenger partján. Enyhe oldal irányú áramlással (a víz a szomszéd szoroson ömlik át az Indiai Óceánba) és rengeteg víz alatti látnivalóval. A szállások most fél áron várják azt a néhány turistát, aki eljön ilyen messzire a központból és medencés part melletti, tágas, két fős szállás reggelivel 5-6e forint. Az éttermek jó része csukva, és csak úgy, mint mindenhol máshol, vagy nagyon olcsónak kell lenned, vagy nagyon elegánsnak. Mi is a végén az öbölre néző hegyoldali bambuszból épített jóga-szállás-étterem központban kötöttünk ki minden nap enni. Amikor meg nem ott, akkor futottuk a rizikóját annak, hogy a kinézett étterem zárva van, a többiek meg halat árulnak, mert a jelek szerint aki nem horgászik / halászik jelenleg, az nem is ember...vagy nem is kap enni...sajnos.

Az esős évszakhoz méltóan ugyan 30 fok volt végig, de fél perces esők jöttek-mentek, amik után száraz utak maradtak két perc után, olyan gyorsan párolgott el a nyomuk is a nagy melegben. Ha valakinek kérdéses lenne, hogy miért 90% feletti a páratartalom, és miért kell 3 póló egy telefon beszélgetéshez...na, ezért.

Megnéztük Lippah Beach-et is, ami sárga homokjáról ismert...a képeken. Amúgy a kisebb fekete hamu szemcsék és a nagyobb őrölt korall bogyók egyvelege, és a hullámzás változásának megfelelően hol ilyen, hol olyan színű a tengerpartja. Ember sehol, kivéve azt a két éttermet.

A világ végén nyilván találkozik az ember magyarral. Viki már 13 éve lakik itt, és tengerparti szobákat ad bérbe, meg búvár túrákat szervez párjával Ketuttal, aki alapszinten töri a magyart, de amiket mondott, az alapján akár mehetne nyelvvizsgára is a Rigóba. Ha már tenger meg part meg búvárkodás, el is mentem velük egy merülésre a piramisok közé.

Ahogy mondtam, próbálnak érdekes dolgokat tenni a víz alá, amik egy részét akár pipával úszva is lehet látni, de azért jobb lemerülni palackkal közéjük. A Bobo étterem mögötti vízben 15-22 méter mélyen van 6-8 beton kockákból épített piramis, amiket már jócskán belaktak a korallok és halak. A résekben ráják pihennek és utálják, ha a fejükre világítunk lámpával. Egy öböllel arrébb van a víz alatti posta, amiből levelet lehet nemzetközi postával küldeni. Most éppen csukva, mert kifogytak a vízálló papírból. Japán hajó roncs, elmerült szállító hajó, kis templom szobrokkal és az oldalán 2 méteres BRI Bank felirattal (éljenek a marketingesek)...szóval tényleg minden van odalent. (ez itt a posta)

Visszafelé megálltunk félúton a Blue Lagoon-nál, ami Padang Bai kikötője mellett van. Kis eldugott öböl, szép korall zátonnyal. Beúszva azt vettem észre, hogy valami homályos van a padlón, aztán néha fentebb is, kisebb-nagyobb foltokban, de belepve az egész öblöt, ami öt-hatezer négyzetméteres nagyságrendet jelent legalább. Leúszva kiderült, hogy az mind frissen kikelt hal volt. Egy liter vízben vagy 2-300 darab a teljes tengerfenéken, méter vastagon...az végtelenül nagyon sok hal-gyereket jelent, úgy a milliárdos számok között...és az arányokat elnézve azt is, hogy ezek nagy többsége menet közben reggeli lesz valahol. Nem ígérem, hogy ez mindig pont így van a Kék Lagúnában, de most így sikerült.

Az biztos, hogy ilyenkor a legjobb Bali, de az is ilyenkor látszik igazán, hogy mire van szükség ahhoz, hogy egy helyen biztonságosan tudjanak élni és túlélni az emberek, és az tuti nem a taxi, a parton árult karkötők és a motorbérlés szolgáltatásai. Bali alszik, felettünk a 3014 méteres Agung tűzhányó nézte csendben (ennek általában örülünk, pláne, mikor a lábánál nyaralunk), ahogy a hangyák rohangásznak az oldalán és futnak az eső elől, kergetik a halakat, és az álmaikat...de valójában semmi sem történik, ami onnan fentről számottevőnek tűnne. Bali várja a show végét.