Első körben az oktatással a kapcsolatunk az egyetemek szintjén kezdődött, mivel Gabi oda járt egy évig. Nagy kavalkád tud lennyi egy-egy ilyen intézményben, mert például az alapítványi iskolákban akár az összes suli évfolyama lehet egy épület tömbben. Ovitól az egyetemig. Nem egy csendes hely.

Megjegyzés: Balin minden van az 20 fős állami sulitól az amerikai-géppisztolyos-beléptetőkapus verzióig, ezek pillanatképek csak a sokból.

A Mahasaraswati egyetemen tanultak indonézül, ami Denpasar központjában van. Az iskolának szinte teljes közönsége helyi lakos, kivéve évente azt az egy osztályt, akik a Darmasiswa program keretében jönnek ide.

Első körben kapták az átlagos szolgáltatást: terem ablak nélkül, közösségi taposó wc, alkalmanként körbe sz...va. Nagyon szexi kezdés. Rövid idővel később jött az upgrade, légkondis tárgyaló szoba, meg a tanári wc hozzáférés. Mindjárt ugrottak egy kontinensnyit környezeti tényezőkben. Európai szemmel érdekes kérdés ez a taposó / angol wc kérdés. A pozíció miatt az előbbi kényelmetlen ugyan, viszont ... izé, könnyebben megy a tartás és az izomtónus miatt, és a helyi (muszlim) ruházatot is talán könnyebb kezelni rajta (nem láttam még élőben, tipp). Az biztos, hogy például egy reptéren simán inkább sorban állnak ők a taposóshoz 20-an, semmint bemenjenek a mellette üresen álló két európai wc-be...vajon miért?

Mivel azzal foglalkozunk, hogy számítógépes programozásra tanítsunk gyerekeket, elmentünk megbeszélésekre és előadásokat tartani vagy 80-90 iskolába. Van néhány nagyon cuki dolog, ami otthon is érdekes lenne szerintem.

A legjobban látható, az mindjárt az egyenruha. Amikor egy sziget belsejében (pl. Penida) délután 2-kor a 80.000 fokos napon látod a hegyi úton a bazi nagy táskával a hátukon hazafelé menetelni a gyerekeket az egyenruhában, nem bírsz nem elmosolyodni. Vagy, amikor a buszmegállóban várnak a suli-ruhában a diák lányok és éppen nagyon el vannak foglalva valamivel. Van egy bája annak, hogy "tartoznak valahova", mint Harry Potterék a filmben...csak nem tudnak repülni. Nekem tetszik.

Gabi mesélte, hogy a "suli-büfé" dolog végtelenül olcsó és végtelenül koszos. Lehet ebédelni 160 forintból is akár és a világ összes kis kekszét meg lehet vásárolni, a választék szigorúan a nem egészséges kategóriából. A sulikban van balinéz templom meg általában musholla (muszlim imahely).

Tényleg, közlekedés. Az első alkalommal, mikor bementünk a suliba, nem lehetett nem észre venni a diákonként 3 motort a parkolóban, mellette, felette, alatta és mindenhol.

Amikor én jártam gimnáziumba, akkor volt 4-5 motor, ebből három a normál Simson, meg kettő Simson robogó (ebből az egyik rózsaszínű volt az enyém...ne kérdezzetek! :-)). Itt meg? Ránézésre nyolc éves gyerek megy haza motorral, vagy esetleg még visz magával 2 másikat is maga mögött az ülésen. Jó, tuti nem nyolc évesek, de esetleg kilenc. Mennyire számít, hogy ahhoz vannak szokva már 1 hónaposan, hogy ott lógnak anyu és apu között és alszanak jó mélyen, amíg a motor robog a városban. Vagy rosszabb esetben:

Képzeld el, hogy mit mondhat az otthoni intelmek gyanánt nekik anyukájuk? Nem ám: "ne menj motorozni, mert veszélyes"...talán: "ne vigyél 3-nál több gyereket magaddal!". Más.

A diákok és tanárok kapcsolata is teljesen más. Tartottam néhány órát, teljesen rend és nyugalom volt, mindenki tudja mi a dolga és a helye. Igaz, lehet, hogy ez a bőrszínemnek szólt. Sosem tudom meg. Ami viszont feltűnt rögtön, hogy ha odamennek egy tanárhoz (nem hozzám), úgy köszönnek neki - akár csak szemben sétálva a folyosón -, hogy a tanár kezét a saját homlokukhoz emelik egy enyhe meghajlás közben, mintegy kézcsók formájában. Ezt próbáld meg otthon bevezetni, ahol a modern szülői balfékség keretében a diákok már jogi lexikonnal járnak iskolába és tanár-tevékenység-rögzítő-videókamerával, és nem anyuci az első, akit hívnak vita esetén, hanem a családi ügyvéd. Az is igaz, hogy kettőn áll a vásár, a tanárok is biztosan másképp állnak hozzá a diákokhoz...gondolom. Otthon tanítok is egyetemen, és például a tanár megszólítása "sir" vagy "professor", és már ez az apróság is valahogy ad egy tartást az egész kapcsolatnak. Talán egy kicsit büszke is az ember rá, hogy használhatja ezeket a szavakat...ha már be kell járnia órára. Nyilván a szavak nem adnak tiszteletet, de adhatnak keretet.

Sok iskolában van reggeli torna (meg sok cégnél is), és szokott lenni az iskolának csatakiáltása is, amit reggel az egész suli elkiabál a gyülekező alatt. Nyilván félig értettem az indonéz ordibálást, de valami ilyesmi volt: "én tudom, te tudod, együtt tudjuk, jééééé". Nagyságrendekkel jobban feldobja a reggelt, mint egy "nyikto-nye-atszusztvojet..." :-).

Régebben, mintha otthon is lettek volna hasonló szokások az iskolákban, mintha jobb lett volna a kapcsolat a diákok és a tanárok között, mintha lett volna felelőssége az iskolának is a gyerekek nevelésében. Van, amit esetleg érdemes lenne tanulni tőlük (és az egészen biztosan nem a taposó wc :-))?