Coronavírus á la Bali - COVID-19
Ahogy a világ egyik fele rémülten beszélget a médiában szálló vírusról, felvásárolja a boltok polcait és vattát rak a szájába a fertőzésveszély elkerülése érdekében, a másik fele nem foglalkozik az egésszel. Az vesse az egyikből a másikba a követ, aki nem volt még ott. Persze, inkább az se, mert a végén még vissza találja dobni valaki a követ vírussal együtt.
Egy jó évtizeddel ezelőtt egy busó- és vírusjárás alkalmával egyszer mi is vettünk egy marék konzervet, elkerülendő a világvégével járó problémákat, valamint egy baráti társasággal eltöltött éjszaka után jól megterveztük a menekülési tervet a lakott területről, a találkozási pontokat, és a vidéki - lehetőleg élelmiszer termelésre alkalmas - célpont helyét. Aztán végül, mielőtt megromlottak volna, megettük azokat a nyüves sárgaborsó főzelékeket idővel.
Még 10 évvel korábban pedig volt szerencsém a H1N1 / sertés-influenza alatt Mexikó-városban járni, mert jó ötletnek tűnt meglátogatni egy barátomat, amikor az utcákon járőrök és orvosi ellátó autók zárták le a közlekedést és amúgy meg, őszintén, pont semmi sem történt. Jobban kellett tartanom attól, hogy csuklóval együtt levágják a karórámat a gyalogos átkelőn (a barátom levetette velem az órámat), mint a malacoktól.
Először, persze, jött a SARS (vagy hosszabb nevén: SARS-CoV) vírus 2002-2004-ben. Ahogy a nevéből is látszik, az is egy koronavírus volt. A halálozási mutatója 9,6% volt, tehát minden 10. fertőzött halt bele, és a mai napig nincs ellene sem megelőző, sem kezelő védekezés. 1:10 esély, sok is, meg kevés is...Az Ebola Zaire 9:10-hez (90%-os halálozás) és a normál Ebola 5:10-hez képest egész barátságos (az igazi CoV2 statisztika a legvégén lesz majd látható).
Igaz, hogy ezek a vírusok eltérnek egymástól. A H1N1 és az Ebola negatív polaritású RNS vírus, ami önmagában nem fertőző, előbb egy RNS polimeráz át kell alakítsa "aktívvá", vagyis pozitív polaritásúvá. Na, ellenben, a CoV az rögtön pozitív, neki sokkal könnyebb a fertőzési folyamata. Ez az én olvasatomban azt is jelenti, hogy normális, hogy sokan lesznek betegek, és ahhoz képest nagyon alacsony a halálozási statisztika. Ha az Ebola Zaire pozitív vírus lenne, akkor most nem lenne ki olvassa a blogot (nem vagyok virológus, de logikusnak tűnik, hogy ha valaminek jó alaposan ki kell alakulnia a szervezetben, az ott is marad, ha már kialakult...).
A másik érdekes dolog, hogy a vírus eredeti kódneve: SARS-CoV-2 volt. Ámde, az embereket nem lehet jó alaposan megijeszteni egy "ja, már olyan volt, csak ez a 2-es" címlap sztorival, ezért inkább átkeresztelték valami újra. Ami meg azért megtévesztő, mert a normál lehűlés alatt is CoV vírusok mászkálnak a szervezetben, aztán mégsem aggódik senki. A rengeteg CoV vírusból amúgy 7 fertőzhet meg emberket, ebből 4 hétköznapi, a másik három meg a SARS, a MERS és a SARS-2. A másik oldalon: a terjedés megakadályozását segíti az ijedt emberek otthon maradása, szóval nem árt, ha meg vannak ijedve (plusz, jó bevétel egy csomó cégnek, meg a WHO-nak is minden második évben...ha ehhez Magyarországnak köze lenne, nyilván tudjuk, hogy kinek a cégei lennének ezek :-)).
Nézzük Indonéziát, a béke és egészség utolsó várát, ahol a vírus nem ütötte még fel a fejét! Hogy de milyen mákunk van, nem?
Bali turizmusának 25%-a kínaiakból áll. Ők most úgy ahogy vannak nem jöttek el ide. Havi 200-250e ember kiesés. Ha most itt találnának egy nagy gócot, az nem sokat segítene. Mondja bennem a közgazdász. Az indonéz állam pedig jó gazda.
Az emberek felvásárolták az összes közepesen használható maszkot, vettek otthonra még 25kg rizst, és néhányan bőszen posztolják a nemzetközi statisztikákat a Facebookon. Indonézia mindent megtett! :-) Idővel - jó idővel - előkerültek végre a reptereken a hőkamerás eszközök is, és néha elő is állítottak egy-egy melegebb embert (neeeeem, nem Ubudból, ott ez nem lenne kérdés). Itt jöttek a meglepetések.
Egyértelmű, hogy a legtöbb embernek semmi baja nem volt. Japánban találtak egy embert, aki az után lett beteg, hogy Baliról haza repült, de a 15 napos lappangással együtt az is kiderült, hogy inkább hozta-vitte a dolgot. Utána ráerősített ismét a rendszer ereje, és közölték, hogy találtak egy embert, "de az szerencsére SARS-os volt" (hogy ez neki mennyire szerencse, az kérdéses). A fentiek értelmében ezt nem tudom pontosan mit jelenthet :-)?
Ausztrália, Szingapúr és Thaiföld heti szinten bírálja Indonéziát a publikált eredményei miatt. Szerintük nem létezik, hogy itt nincs semmi gond. Elméletileg (Trump Elnök szerint :-)), a meleg nem tesz jót a vírusnak, de az biztos, hogy az utazás csak repülővel ki-be, szóval elég korlátozott a fertőzési csatorna, akár még igazuk is lehet. Tudjuk azt is, hogy 270 millió emberre jut 3 labor a 4500 km széles országban, ahol egyáltalán a mintákat fel tudják dolgozni: Jakarta, Surabaja és nem emlékszem hol. A 270 millió helyi emberre átlagosan jut fejenként és évente 0.01 repülőjegy, szóval biztonságban vannak többnyire. Maradnak a fehérek és a sárgák. Ettől még teljesen nyugi van az egész szigeten, és nem csak az itteni reptéren nem kapnak el hegyekben embereket, de az innen hazafelé utazókat sem szedik le félúton "technikailag komolyabb országokban".
Aztán, eljöve a mi nap vala. Amikor is, az Egészségügyi Miniszter kiállt vala nyilatkozni vala. A következőt bírta vala mondani vala: Indonéziában azért nincs fertőzés, mert a nép imádkozik minden nap. Vala. Mondtam már, hogy szerencsére a haladóbb gondolkodású kormány győzött tavaly?
Ahogy Hofi mondta annak idején: Nálunk nincs analfbéta! Összeírva! :-)
Tetszett az az otthoni mém is, hogy: Magyarországon azért nincs CoV beteg, mert csak augusztusra kapott időpontot a körzetinél. Mondja valaki, hogy nem reális helyzet? :-D
Az alternatív meglátásunk az, hogy a belvárosi motor kipufogó füst lehetetlen életkörülményeket teremt minden vírusnak és kórokozónak, úgyhogy teljes a biztonság. A parton meg úgyis messze vannak egymástól az emberek!
Mindent összefoglalva: Bali békés, nyugodt, még kapható konzerv minden ABC-ben, és korlátlan mennyiségben lehet frissen facsart gyümölcsleveket inni, hátha az segíti az immunrendszert...tudom, hogy ha kevesebb hírt olvasol, akkor sokkal nyugodtabb az életed, meg minden, te tényleg így van. Ha pedig minden kötél szakad majd, akkor ott az ősi balinéz (eredetileg kínai) gyógymód: a kerokan, vagyis kenjünk krémet a hátadra , és egy pénz élével karistoljuk végig az egész hátadat jó párszor (akármi bajod is van)! Az megold mindent! :-)