Amikor az iPhone térképészei elfáradnak az úton, akkor a Google Maps még tovább szokott menni, és így náluk kétszer annyi utca van a térképen....aztán egyszer ők is elfáradnak, és már csak erdők és hegyek zöld foltjai szerepelnek utána. Na, pont itt voltunk. Ahol a nem létező utak mennek, ahol már Julia Roberts sem járt forgatni...a Bali Gyógyító birodalmában.

Gabi egyik osztálytársát meghívta egy család magához lakni az iskolaév után, így került fel Ubud fölött a Tirta Empul templom környékére. A főútról lefordulva a hátsó mellék úton néhány száz méter után lehet lekanyarodni arra a mellék útra, amiről egy még-mellékebb út vezetett ahhoz a lehajtóhoz, aminek a végén a szállásunk volt. Egy családi motel-féleség 4-5 szobával, két főre esténként helyi reggelivel úgy 1600 forintért.

A meredek hegyoldal dzsungeljébe vágott szálláshoz hol le, hol fel vezettek a lépcsők, az ember séta közben szinte érzi magán az állatok tekintetét, ki kettő ki nyolc szemmel nézett ránk. Helyi faragású díszek, szobrok, üveg edények tették baliasabbá a helyet.

3-4 perc motorozásra innen egy turisták által nem látogatott rizsföld volt (most éppen aratás után), amiért máshol amúgy belépő díjat kérnek. Ellenben nem volt rajta egy hinta sem...érthetetlen...azokat nem a rizs-magokkal együtt adják a boltban? Voltak ellenben magára hagyott földművelő eszközök és a vietnami háborús filmekből ismert kalapok:

A szállás alatt úgy száz lépcsővel van a forrás, ahonnan a házhoz ivóvizet lehet fejni, aztán a reggeli torna keretében vissza cibálni a tetőre. Két dologban reménykedik a jól képzett turista: 1) nem hagyta fent az üres üveget indulás előtt, 2) nem hagyta lent a telit. A földek melletti öntöző patakban itt-ott férfiak és nők fürödtek meztelenül, mert a hideg víz biztosan jobb, mint a meleg.

A sok romantika után egy jót aludtunk, reggel megkaptuk az összes, helyiek által evett reggeli finomságot, aminek nagy része rizs, és elindultunk a naaaaagy útra: a Bali Gyógyító házához, a továbbiakban is térkép-független utakon. Julia Roberts a 'love' részt találta ugyan meg a szigeten, mégis, a könyvtárban megbúvó helyi füves ember sztorija tuti mindenkiben nyomot hagyott. Elindultunk felderíteni az igazságot.

 A sor elkerülése miatt fél 8-kor indultunk, így nekem kb. 91 lett a húzott sorszámom. A gyógyítás ingyenes, adományt lehet vinni. Ivana hozott a nevünkben egy halom banánt. Az első körben a nyugati technológiát vetették be: vérnyomás mérés és magasság/súly lemérése, mert azért biztosra kell menni. Aztán várakozás. Az emberek meg csak jöttek és jöttek. Némelyikük ránézésre komolyabb baj nélkül, mások meg akkora daganatokkal a nyakukon, hogy alig bírtak bármerre is nézni, és simán rátettem volna a 18+ jelzést.

Dél körül (négy óra várakozás) mindenkinek hoztak ebédet. Közös nagy rizses üst, meg mellé sült tempe, tofu, átkozottul chilis szószok, és mindezt a helyi normák szerint kézzel markolva lehetett enni. Aki nem tanul meg három ujjal rizst enni, az itt hosszú fogyókúrának néz elébe. Az egyik néni még a vizes üvegek felett is simogatta egy ideig a levegőt, talán a szellemeket kergette el onnan? Ezt otthon is be kellene vezetni az SZTK-ban! Közben mindenkit lemértek egy biorezonanciás készülékkel is, mert azért mindent ne hagyjunk a kéz-rátételre, és előkerültek a "bennfentes" helyiek is, akik nagyon értettek mindenféle mágiákhoz.

Az egyik néni azt csinálta, hogy hátul összekulcsoltad a kezed, megnyomta, erre te nyilván elhajoltál hátra. Majd megkezelt valamit zsolozsmázva, megint megnyomta hátulról úgy, hogy közben fel is ugrott (tehát nem nyomta meg), és közben széles mosollyal mondta a többieknek, hogy te annyival erősebb lettél, hogy már meg sem tud moccantani...izé :-) mint otthon egy jobb ezoterikus bulin :-). Az épület mögött pazar kilátás a dzsungelre, egy zöldekben pompázó kerttel:

Már ez a látvány nagyban segítené a legtöbb otthoni beteg állapotát! Aztán a lányok mondták, hogy menjünk le a kert végébe, mert azt látnom kell. Séta a hátsó kapuig, és onnan ez a látvány fogadott minket:

A balinéz építkezési szokások szerint hátul van az épület "végbele", no, erre használták is rendesen. Hihetetlen, hogy képesek kib....ni a szemetet a dzsungel közepébe, utána meg csodálkoznak, hogy innen egészen Kuta partjáig úszik és fityeg a víz tetején januárban. Éljen a jó példa!

A végén, úgy 7 óra várakozás után sorra is kerültünk, a gyógyítónak amúgy voltak mindenféle tanfolyami végzettségei, és megkérdezte, hogy fáj-e mondjuk a hasad. Ha igent mondtál, akkor "igennnnn", ha nemet, akkor "de egy kicsit?", "látja ám". Aztán a biorezonancia alapján elmondta, hogy mit ne egyél (nekem pl csirkét), és kaptál egy marék kapszulát, és én egy zacskó azonosíthatatlan kenő lötyit is (sárga, ecetes szagú, leginkább vizelet kinézetű valamit). Mindezt ingyen, mert a gyógyító szerekért sem kérhetnek el pénzt, mert akkor nem gyógyítás...nem mertük megenni a bogyókat...

Vasárnap hajnalban volt egy ingyenes közösségi jóga és feszültség-oldó torna. Mesés környezetben, kedves emberekkel körülvéve, mindenki mosolygott, egészen a második részig. Itt a meditáció keretében földhöz csapkodva kiabáltak és zokogtak hangosan, némelyikük a szüleit "szidta", mások csendesebben foglalkoztak saját bajaikkal. Ha kikiabálod, biztosan nyugisabb leszel utána, szóval hasznos lehet hetente egy szeánsz.

Míg mi a jóga gyakorlatokat végeztük, egy 20+ méteres pálmára egy bácsi mászott fel dióért, minden kábel meg kötél nélkül, bennem volt a késztetés, hogy kipróbáljam, de aztán végül a lányok lebeszéltek. Áhítattal csodáltuk hát a helyi nyugdíjas korú bácsit a fa tetején....élveztük a forró napsütést, és azon gondolkodtunk, hogy fogunk-e valaha még 7 órát várni majd egy gyógyító előtt sorban az életünk folyamán...vagy inkább mégse?