Kitört az Agung Vulkán, elkergettek pár repülőt - Bali
Péntek este fél 8-kor kitört az Agung vulkán!
Mivel idén már ötödik alkalommal tette, először legyintettünk is, amikor szombat este Gabi tesója írta otthonról, hogy "milyen volt a vulkán?"...mire mi: "a micsoda?".
Megnézve pár rögzített kamerás felvételt, kiderült, hogy ez most teljesen úgy nézett ki, mint egy vulkánkitörés:
A vulkán 4.5 percig tartó kitörése után a hamu 4-5 km magasan észlelhető volt a nemzetközi reptér felett, ezért 7-8 járatot leállítottak, egyet pedig eltérítettek a sziget irányából. Több falvat borított be a pernye.
Mindeközben, egy távoli galaxisban: fél 9-kor értünk ki Sanur partjára, ahol szerettünk volna elmenni egy salsa estre táncolni. Odaérve kiderült, hogy 8-10 közöttre volt a plakáton kiírva az esemény, tehát javában mennie kellett volna már az un-dos-tres-nek, az élő együttes meg mindent játszott, csak latin zenét nem. Ezért, kicsit téblábolva, ahelyett, hogy kisétáltunk volna a partra a sötét tengert megcsodálni, ahogy szinte minden alkalommal tettük, inkább hazafelé vettük az irányt.
Ma délelőtt egy barátunk átjött elkérni a búvár szemüvegeinket, mert mentek Amed felé hétvégére, amihez az Agung lábánál kell félkörben elhaladniuk, és a búvár paradicsom a hegy lába mellett van pont...de mit sem tudtunk semmiről.
Ma meg egész délután a parton voltunk, olvasgattunk, ücsörögtünk, néztük a kék ég előtt tornyosuló Agungot, és eszembe is jutott (Gabi mondta később, hogy ő is pont ezen gondolkodott), hogy "milyen szép és nyugodt, pedig milyen jól nézne ki egy kitörés".
Erre most kiderül, hogy majdnem láttuk és egy jó fél nappal később meg már semmi nyoma sem volt. Több ismerősünk akart az elmúlt években erre jönni, akár utazni, akár nászútra, és többségében meggondolták magukat, mert a horror híreket látták csak a világvége hangulattal. Ami igaz is, 4.5 percig, néha, aztán visszatér a 30 fokos levegő és a 27 fokos tenger zenéje, és a sós szeles hétköznapok nyugalma. Ha ide akarsz jönni, gyere, és ne azon gondolkodj, hogy mit írnak az újságok!
De, hogy lehettünk akkora lúzerek, hogy pont tegnap nem sétáltunk még 15 métert a part felé??? :-)