Már a felvezető rész is érdekes érzés volt. A hajnali 26 fokban fél óra motorozás a reptérig, egy darab félig pakolt hátizsákkal ketten, rövid ruciban, hogy átugorjunk a legközelebbi külföldi nagyvárosba: Szingapúrba.

Az út oka profán volt, lejárt a vízumom és ahhoz, hogy újat kaphassak, el kell hagynom az országot, és a legolcsóbb út - a talán erre kitalált - reggel 7:15 oda, és este 20:45 vissza Denpasar-Szingapúr járat. Vagyis, egy szusszal meg lehet járni az utat, a város transzfert, a nagykövetségi ügyintézést és vissza. Mi beletettünk egy plusz napot, de így is ment volna.

A Changi Reptér 4 termináljából a legkisebb is nagyságrendekkel nagyobb a Liszt Ferencnél otthon, meg forgalmasabb is. Ajtótól-ajtóig metró visz, 40 perc alatt a mindenki által legalább egyszer képen már látott Marina Bay Sands Hotel hármas oszlopaihoz, meg az 57. emeleten lévő 150 méteres medencéhez (ahova csak a vendégek mehetnek úszni, szóval legközelebbre van új cél :-)).

Bali 2-3 emeletes világa után könnyes szemekkel futottunk be a felhőkarcolók közé, szálltunk fel a 6 hónapja nem látott metróra, és ugráltunk önfeledten a 3-6 méter széles járdákon (az első napon mindjárt sétáltunk is 16.5km-t), gyermeki tébolyodottsággal...ismét Európa szag volt. A levegő persze teljesen tiszta volt, hiszen Szingapúrban autó-kvóta van. Ahány kiöregszik, annyi új papírost ad ki az állam, azt is licitálásra és 10 évre. Szóval, egy autó árához hozzá kell számolni még kb. 4-5M forintot az engedélyért. Csak autók és buszok, motorok szinte sehol...ja-ja-ja, közelítettünk egy lámpa nélküli átkelőhöz, Bali-Jedi érzékeink már elő is jöttek, készen arra, hogy ugrásból guruljunk át a másik oldalra a motorok között. Két méterre voltunk a járdán az út szélétől, amikor megállt az arra érkező jármű, megvárta, míg a) elérünk az útig b) átkelünk rajta...ohhhhh….újabb könnycseppek. Szingapúrban a csapvíz iható. 6 hónap Bali után pedig megtanulod, hogy nem szabad. Tudod, hogy lehet, de mégsem. Érdekes, mennyire ki tud alakulni egy-egy (jelen esetben rossz) szokás :-).

A vízum intézése után (ahol kis plusz pénzért még a bezárt nagykövetségre is beviszik az ember papírjait) Chinatown következett, a helyi piac forgataga és finomságai. Valahogy az volt az érzésünk, hogy a városra jellemző tisztaság (több ezer dollárra büntetik az eldobott csikkeket és nem lehet rágót árulni, mert...nos, mert pukkadjon meg mindenki, aki nem akar tisztaságot akár véletlenül is) mögött lappangó erő ide is betört.

Még a földről is lehetett volna enni. A sült kígyó bőrök és egyéb nyalánkságok között azért lehet találni marha-disznó-tészta szerű ennivalókat is, és szinte egészen biztos lehetsz benne, hogy az otthoni kínai étterem egyetlen fogását sem találod itt meg a rizsen kívül (meg a jobb felső sarokban látható McDonald's-on kívül :-)).

Bali sült rizsei és tésztái után azon törtük a fejünket, hogy ez a konyha miért nem tudott még egy pár centivel délebbre menni annak idején? Hasonlóan ahhoz, hogy Magyarország miért nem került a Vasfüggöny másik oldalára...csak épphogy? Nem került. Tényleg, simán be tudtunk volna költözni a piacra! Később tudtuk meg sajnos, hogy egy utcányira voltunk a világ első Michelin csillagos utcai étkezőjétől. Ezt legközelebb kipróbáljuk.

Éppen most 200 éves Szingapúr, amikor is a Raffles család befutott ide és úgy gondolta, hogy itt érdemes építeni egy várost a mangrove-mocsár közepén. Mókás látni a régi családneveket mindenhol...és azon gondolkodni, hogy az utódokkal mi lehet ma? Milyen lehet, amikor bemutatkozol az iskolában, a többiek elkezdenek nevetni, hogy "ja, úgy hívják a kikötőben a szállodát és az irodaházat", mire te: "Igeeeeen".

Elsőre azt gondoltam, hogy a Sands Bay-ről nem írok, mert uncsi, hogy mindenki arról tesz fel képeket. De annyira megkerülhetetlen hely, hogy mégis. Az egyész terület áll a három-hajós szállodából, egy hatalmas bevásárló és színház központból, és mögötte a parkból, ahol fedett dzsungel meg vízesés is van.

A boltokért is érdemes elsétálni oda. Aki ad magára, és valami neve van már, az tuti megtalálható itt. Tiffany's-tól a Louis Vuitton-ig. Utóbbiak úgy érezték, hogy nekik kevés a hely, ezért a tavon építettek maguknak külön házat, a Science Museum mellett. Nem vagyok oda ezekért a márkákért, de azért egy bolt-nézést megért. A kedvencünk a tea-bolt volt, ahol a Balin megszokott választékhoz képest, miszerint: Kér teát? Igen vagy nem? Egy picit több lehetőségünk volt válogatni. A falon mindegyik doboz más sorszámú teát tartalmaz, és ez csak az egyik fal volt:

A reptéren lehet venni 10+15 SGD-ért egész napos bérletet, ezért bejártuk a külváros egy részét is kíváncsiságból. Az a céljuk, hogy minden lakásból 8 percen belül megközelíthető legyen a tömegközlekedés, ha lehet, akkor eső elől fedett járdán.

Másnapra maradt Little India, ami a másik nemzeti étterem és piac halom. Vicces, ahogy egy városon belül a népviselet metró megállónként változik. Sétálsz az öltönyös emberek között, majd elkezdenek feltűnni a szárik, pöttyök a homlokokon, és tudod, hogy nem vagy messze! Korábban nem szerettem az indiai konyhát, de Balin van egy-két olyan étterem, amiért ezen érdemes változtatni. Találtunk is egy táblát, ami azt hirdette, hogy az mellette lévő kis étterem Michelin listás (szóval csillagot még nem kapott, de kiteheti a plecsnit).

Rendeltünk is egy két fős Michelin menüt. Szerencsénk volt, hogy az 1-10-es skálán az 1-2 közöttit kaptuk...Indiában a jelek szerint kevesebb ízlelő bimbója maradt az embereknek a törzsfejlődés során :-). A néni mondta, hogy talán mi voltunk nála az első magyarok :-). A képen az étterem teljes szélessége és majdnem a teljes mélysége látható (volt egy emelet is, ahol földön lehetett ülni nagy párnákon, de ott éppen nem ült senki, szóltam is a néninek, hogy ezt ki kellene írja, mert láttunk tovább sétálni embereket azért, mert a lenti asztalok tele voltak). Kiválóan főztek, az biztos, de a Sanur-ban lévő étterem jobb volt. Kár, hogy Indonéziában nincs Michelin.

A város megér egy túrát külön is, rengeteg helyen nem voltunk a két nap alatt...de úgy is vissza kell mennem 60 naponta a vízumom miatt, szóval nincs veszve semmi!