2018. dec 03.

Bali államformája: királyságok

írta: chxxx
Bali államformája: királyságok

573px-Bali_Kingdom_Gelgel.svg.png_573x249

A múltkori temetésről hallottuk, hogy egy anyakirálynőt égetnek majd el, és amikor ezt meséltük egy itteni ismerősnek, kérdezte is: melyiket?

Ebből kiderült, hogy a szigeten elég bő lére van eresztve ez a királyság dolog. A szigetet különböző törzsek lakták régen, és nyilván, akár az Ace Ventura-ban, a Vacsatik és a Vacsutuk, ők is kergették egymást rendesen. Az elmúlt száz évben már nagyjából nyugalom lett, és a központi közigazgatással (már a Holland hódítók alatt is) a királyok hatalma formálissá vált. Szóval a lényeg: ahány megye, annyi király van. Bandung, Gianyar és a többiek. Szám szerint 9-en voltak a XVI. században, aminek a fővárosa akkoriban Gelgel volt, a sziget keleti oldalán.

Mára annyi maradt ebből, hogy vannak királyok, hercegek, hercegnők, királyi őrségük (akik leginkább is egy átlagos motoros bandára hasonlítanak) és a palotákat inkább csak turisták használják szelfizésre.

Ahogy korábban írtam, néhányan közülük a "régi szép időkre" vágynak, szeretnék kikergetni a fehér turistákat, mások nyugisabbak, és keverednek. A múltkoriban temetett királynő például tanárnéni volt főállásban.

Ubudban az egyik hercegnő például hozzáment egy ausztrál sráchoz, és amikor a pár gyerekét kollégiumba kellett küldeni és ezt kifizetni, akkor a család átköltözött ausztráliába és a papa füvet nyírt házaknál jó pénzért. Szóval, formális a hatalmuk. Az milyen cool, ha egy herceg vágja a gyepet a kégliben, nem? És az milyen lehet, hogy nyáron tolod a fűnyírót a "főnöknél", télen meg vállon hordozott hintóban cibálnak Baliszerte?

Hercegi hordozott hintó

Dia mesélte, hogy odament hozzá egy fiatalember közös fényképet csinálni, neki nem volt kedve, ezért elhajtotta. Emberünk bemutatkozott, ennek minden hatása elmaradt, aztán ment mindenki a dolgára. Másnap az órán pont a királyságok volt a téma az egyetemen. A tanárnő elmondta, hogy régen 4 vezető kaszt volt, és az emberek nevéből meg lehet mondani még ma is, hogy nemesi családba tartoznak-e. Ekkor derült ki, hogy az előző napi fiatalember ezt próbálta elmondani a bemutatkozással, aztán hiába. :-)

Ha valakinek esetleg lenne még kétsége, hogy a régi hatalmi és vallás rendszerekbe hogyan csúszik-mászik be szépen lassan az új, nos, lehet jönni megnézni! :-)

 

Szólj hozzá

Érdekességek Bali