Az törpök élete nem mindig móka és kacagás (Hókuszpók)! Közkívánatra, többnyire a rokonokra gondolok ez alatt, elmesélem, hogy milyen az élet itt, amikor az ember nem turista, hanem éli a szürke hétköznapokat (tudom, az én jó édes anyukámat! :)).

Amikor megérkeztünk, arra vágytunk, hogy a tengerparton, lehetőleg medencés, balinéz stílusú házban lakjunk majd. Erre még mindig vágyunk, bár cunami szempontból a mostani a tutibb. Megnéztünk egy csomó kiadó szobát meg házat, de ennyiért ilyet sehol nem láttunk. Nagy előnye, hogy gyalog elérhető az egyetem, ami az esős évszakban nagy kényelem (t.i. a kötelező motorozással szemben). Havi 40e forintért van nagy szobánk, tetőterasz hintával kilátással a városra, nagy közös konyha, egy kis medence és a ház aljában kifőzdék és egy kisbolt...egyszerűen nem éri meg elmenni innen...még.

A mosás kérdése elég egyszerű, minden sarkon van családi mosoda, ahol 1-2 napra, és a helytől függően darabra vagy kilóra (ez a jobb) kimossák a cuccokat, kiszárítják, kivasalják és becsomagolják. Egy mosás 600 forint körül van egy ekkora kupac ruhára:

Az iskola 9-kor kezdődik, 10 perc sétára van tőlünk, így Gabi általában felkel (szerintem, mert én alszom) f8 körül, tornázik egy kicsit, aztán ugrál pár percet fel-alá a fejemen, hogy kimenjek vele reggelizni, ekkor van 8 óra. A szállodának van egy nagy, nyitott étkezője a második emeleten, ahol a többiekkel (egy szerb, egy amerikai meg egy indonéz lány) reggelizünk egy jót. Mi általában európait (corn flakes, piskóta teával, mangó), a többiek meg helyi porridge (meglepő módon rizs) és hasonlókat esznek. Közben elolvassák, velem együtt, a nyelvórai jegyzeteket, hátha megragad valami új aznapra, aztán könnyes búcsú.

Itt jön a work-life balance első lépcső, mert ilyenkor van kb. 3 órám, hogy megnézzem az e-maileket, megírjam a szükséges anyagokat, prezentációkat, megnézzek közben egy-két sorozatrészt (munka közben szoktam nézni őket, hogy ne foglaljanak feleslegesen időt...ez csak akkor megy, ha magyarul kell dolgoznom, mert a filmek angolul vannak, az nem zavarja egymást...ha angol-angol, akkor néha keveredik, az nem annyira hasznos). Ilyenkor még mindig majdnem mindenhol, amilyen témákban dolgozom, még javában alszik mindenki, szóval teljesen nyugis az élet, a légkondi zúg csak csendben.

Fél 1 körül végez Gabi és jön az élet nagy dilemmáinak egyike: mit együnk ma? Ezzel közvetlenül függ össze, hogy: melyik tengerpartra menjünk ki délután? Mindkét irányban 6-8 km a tengerpart, az egyik nyugisabb, a másik hullámosabb, leginkább hangulattól függ. Bár, mostanában többet szoktunk délután is dolgozni, amihez beköltözünk egy-egy Starbucks-ba (a környéken van 10 darab :-)), mert a környezet ott jobb, mint akár otthon, akár a parti éttermekben. Valahogy segít a koncentrálásban, szóval az az iroda mostanában.

Ha tengerpart, akkor többségében amúgy Sanurban kötünk ki, mert ott jobbak az éttermek és nem a turista-szorzós kutai árak vannak. Elmegyünk a kedvenc halasunkhoz a partra, aztán 99% valószínűséggel a mellette lévő kávézó lesz a cél, ahol elsőosztályú brownie van meg vanília shake...és már tudják mit kérek, ha besétálok :-).

A tenger és Nusa Penida látványa mellett ismét tudunk olvasgatni, e-maileket írni, vagy csak beszélgetni, ötletelni. Ez az az időszak (du. 3-6), amikor a partnerek érben vannak: Budapest, Párizs, London, Tel Aviv, Stockholm, Hong Kong és Hanoi között "mászkálok" virtuálisan, meg néha a helyi ismerősöket boldogítom a nagyszerű ötleteimmel. Gabi éppen virtuális nomádnak készül, és a dropshipping rejtelmeit tanulja a neten, szóval kivételesen nem ugrál a fejemen miközben dolgom van :-)...ezt most olvassa...:-)

A tenger minden nap itt van, szóval az apály-dagály függvényében vagy tudunk úszni egy kicsit, vagy csak befekszünk a meleg vízbe áztatni a lábunkat egy-két órára. Ahogy kedvünk van, az idő általában nem akadály, mert mindig meleg van, szóval nem kell rohanni, hogy "még elérjük a jó időt".

Ha a nyugati oldalon vagyunk éppen, akkor 6-6:30 között jön a kötelező naplemente, amikor turisták százai készítik a képek tízezreit az ideálisan elkapott nappal a háttérben, mi meg csak legyintünk, hogy "már megint egy naplemente"...a lemenő nap narancs fénye és a tenger morajlása a háttérben még alkalmas szokott lenni arra, hogy elolvassak pár e-mailt az iPad-en, a part homokjában ülve. Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de ha már dolgozni kell.....akkor legalább jó helyen tegyük! Meg is állapítjuk minden alkalommal, hogy milyen szerencsések is vagyunk tulajdonképpen.

Dilemma #3: mit vacsorázzunk? Itt az emberek (minél fehérebb, annál inkább) nem főznek. A helyi ételek annyira olcsók, hogy nem éri meg, a nyugati hamikat meg nem tudod megcsinálni. Eleinte eljártunk piacra, meg éjjeli piacra, de végül szinte csak friss mangót veszünk egy utcai árusnál, meg néha tejet a reggelihez. Vannak kedvenc éttermeink, és amikor kifutunk a vállalkozó szellemből, vagy csak vágyok egy csoki fagyira, akkor ott a McDonald's :-). Az elmúlt napokban azért csináltunk krumplipürét meg tonhal steak-et, hogy ne csak az olasz legyen a legközelebbi otthoni íz (jó, a tonhal sem az...de 400 forintért negyed kiló filé kihagyhatatlan).

Este nyugisabb az élet, mint otthon, ez annak is köszönhető, hogy nincs hely, ahol mondjuk sétálgatni lehetne, szóval, ha valaki megy valahova, az célzottan megy, motorral vagy autóval. Mi szeretünk sétálni, és hiányzik is, hogy nap végén 1-2 órát korzózzunk a Duna partján, vagy a Budai Várban. Na, ez itt nincs. Helyette néha van egy kiváló jóga óra, vagy a parton tudunk esetleg sétálni. A helyiek kijárnak a nagy parkokba sportolni és mozogni, de nem próbáltam még ki...egyszer biztos. Meg kellene keresni egy focipályát, ha már kihoztam a cipőmet.

Szóval, a nap általában egy kis házi-moziban ér véget, és ha Gabi elalszik (a film első 5 percében), akkor az ágy másik felében berendezem az irodát, és még 2-3 órát dolgozok, vagy blogot írok, ha éppen nem vagyok fáradt. Azt nem állítom, hogy kijön a napi 8 óra, de az mindeképpen jó, hogy nem mondja meg senki, hogy melyik 8 órán belül "kell" kedvem legyen dolgozni, az nem hangzik hatékonynak. Igaz, ehhez meg önfegyelem kell, hogy "akkor is leülj, ha esetleg nincs kedved". Szóval, ilyenek itt a hétköznapok...szerintem hasonlítanak az otthoniakra, csak sokkal jobb az idő és sokkal többet vagyunk a tengerparton közben. Nekünk tetszik! :-)