Az első, ami szembetűnő itt, hogy az emberek nagykabátban, kesztyűben és néha sálban, esetleg sapkában (vallástól függően fejkendőben) sétálnak az utcán. 30-31 fokban. Amikor az európai turista azon gondolkodik, hogyan vehetné le még az alsónadrágját is még jobban. (Amúgy egy hónapja nincs rajtam, semmi értelme...és tényleg szabad érzés...tudom, túl sok a részlet. :-))

A boltokban a fehérítő krémek a divatcikk, és a kedvenc termékeinket itt forgalmazó cég nem árulja az otthoni szortimentet, ellenben van nekik "fehérítő hónalj deo-juk" akármit is fehérítsen az. De tényleg, a szőrt vagy a bőrt fehéríti? Egyik sem hangzik hatékonyan!

Mit ér fehérnek lenni? A turista központokra ez nem igaz, de ha a parttól beljebb mész 1-2 kilométert, akkor simán előfordulhat, hogy az étterem személyzete megkérdezi, hogy csoportképet csinálunk-e velük, vagy esetleg "pult alatt" fényképeket készítenek rólunk. Sajnos nem a szépségünkért, hanem a marketing értékünkért :-).

Christine mondta, hogy ha ő lebarnul, akkor egy évig kell "dolgoznia" rajta, hogy elmúljon a barnasága és ismét szép fehér lehessen. Mint az XX. század eleje, amikor a barnaság azt jelentette, hogy te a földeken dolgozol, és nem az úri szalonok árnyas sarkaiban piheteted a pille kis bőröcskédet. Szóval tré volt. Azóta meg? Szolizunk télen, hogy szebbek legyünk, vagy néha azért, hogy "úgy tűnjön, mintha futotta volna egy napos nyaralásra". Ők nem ezen küzdenek.

A minap az egyik tengerparton fekszünk. Egyszer csak odajön hozzánk 6-8 iskolai egyenruhás fiatal, hogy "picture?". Gondoltam, persze, lefényképezem őket, biztos osztálykiránduláson vannak. Kiveszem a gépet az egyik kezéből. Mire kis zavar...ők azt gondolták, hogy "picture" velünk, szóval én ne fényképezzek, hanem mosolyogjak. Amikor meg rábólintasz, hogy persze, akkor az egész csapat sikongva ugrál a levegőbe, biztos már legalább negyed órája gondolkodtak rajta, hogy megkérdezhetik-e. Annyira kis cukorfalatok :-).

Vannak, akik nehezen viselik ezt a publicitást, és húzzák a szájukat ilyenkor. Szerintem ez része a kultúrájuknak, mi pedig vendégek vagyunk. Néhány részen tényleg nem sok fehér emberrel találkoznak (bár egyre többel, nyilván), biztos érdekesség számukra, hát segítsünk nekik "magunkkal", ha már annyira kedvesek mindenkivel ők is.

Ebédelünk a parton, mellettünk az egyetemi kísérő diákok. Délután 2, ezer fok. Vetkőzünk fürdőrucira, kérdezzük őket, hogy jönnek-e fürdeni? Válasz: "Ilyen melegben, a napra? Dehogy is! Ilyenkor fel kell öltözni kabátba!" Arcukon értetlenséggel vegyes rémület, ahogy a rájuk sütő nap képe átfut az agyukon.

A strandra a helyiek naplemente előtt fél órával jönnek ki, jellemzően hosszúujjú felsőkben, esetleg kalapban, és a térdig érő vízben mártózgatnak meg rövid ideig. Kérdésünkre kiderül, hogy jellemzően nem tudnak úszni, de minek is, mikor a tenger nem arra való, hogy úszkálj benne!?! (Ez a keleti parti szörfösökre nem vonatkozik :-))

Már a második napon feltűnt, hogy nincsenek reklám poszterek helyi emberekkel. Ha helyi is az illető, tuti, hogy hófehér bőre van hozzá és legalább az egyik felmenője második világháborús katona volt. A plakátokon fehérek vigyorognak, nekik ez az álom, Mi meg leolvadunk a motorról kesztyű nélkül is, 35-50-es faktorú napkrémekkel befedve próbáljuk elkerülni, hogy leégjünk a trópusi nap égető fénye alatt, és próbáljuk a bikini (/fürdőnadrág) nyomát nem magunkra tetováltatni a napsugarakkal, mondjuk úgy 10-20 évre.