Mi egy hullám? Nem az a kis fodor, ami a felszínen jön feléd. A legtöbb a semmiből jön, ahogy a víz megbotlik a part felszín alatti dombjaiban, míg mások a távolságot megtörő csíkként, már messziről érkezve, lassan, vészterhesen közelítenek a strandolók felé.

A víznek tömege van. Nem az otthoni vicc-hullámokról beszélek, amikor már minden fürdőzőt kicibál a parti őrség a Balatonból...igen, oka lehet, hogy nem járok oda, egyszerűen halálosan unalmas...nem, hanem azokról a hullámokról, amelyek csak a kisujjai Poszeidonnak. Amikor beléjük kapaszkodsz, érzed, hogy egy böszme nagy ember áll az ujj végén egy tridenttel a kezében, nagy szakállal, összeborzolt szemöldökkel...és röhög rajtad. Na, róluk.

Ha innen, Seminyak partjáról, elnézel egyenesen előre, balra Bali sarka van, jobbra Jáva másik sarka, közötte meg az a nyílt víz, ami egyenesen támasztja meg a Déli Sarkot. Na, alatta fekszik Poszeidon. A szél ma oldalt-hátulról fúj, nem a tenger felől, az ég napos, nincs vihar. A hullámok a kinti részen fél méteres fehér fodrok, 100 méterre meg...ott voltam bent az imént úszni.

Az elfáradt hullám-maradék kihabzik a partra, hogy a lábad nyalogatása után elkezdjen erőt gyűjteni, elinduljon vissza, először elgáncsolva kisebb hullámokat, aztán méterenként növelve tömegét, lassan, megállíthatatlanul odafeküdjön az elé a pingvinektől érkező sáv elé, ami addig békésen haladt felénk.

Az érkező víz elkezd megfeszülni, emelkedni. Ez nem a műhullám a strandon (meg a viharos Balatonon). Szív téged maga felé. Két kézzel evezel állva, hátra, a part felé, hogy állva tudj maradni előtte. Ekkor, valahol 1,5-2m magasságban a víz szintje felett elindul a törés. Először egy permet csík roppan le a tetején, egyszerre akár 100-200 méteres szélességben. Ez a jele annak, hogy a fékező erő győzött. Egy ekkora hullámnál szabad szemmel is kockánként lehet látni a sárkányként záruló állkapcsot, ami rácsukódik a szélesen mosolygó szörfösökre, vagy a merészebb úszókra (ld. én). Ahogy a taraj összeborul, hallod a robbanást, és sokszor az egymást nyomó fodrok még onnan is felspriccelnek méterekre. Szóval, erős. Utána kezdődik a tánc. A víz acél hengere fejedtől a bokádig rángat, tol, aztán húz, hogy a hátsó oldalon kiengedve odaadjon a következő hullámnak.

Két napja egy ilyen elvitte a szememről az úszó szemüvegemet. Huss. A mainak ez nem volt elég. Ismerem őket, ezek között nőttem fel (amikor lehetett). Ismerem a mozgásukat, mikor kell beleugrani és hova. Egy pillanaton múlhatott. Láttam jönni, és hiába ugrottam már, a fejemet jobbról hajtotta (az érzés alapján) a bal bokámig. Hangos reccsenés a nyakcsigolyákon át, aztán nyilaló fájdalom a bal felkaromban, elzsibbadt és égetett. Tehát csigolya meg ideg. Még a víz alatt a sodrásban, levegő kitart. A hullám hátsó oldalán még van 5-6 másodpercnyi rotor (amiben még nem lehet feljönni), azt meg kell várni. Bal kezemet addig a jobban rögzítem, lehet, hogy nincs baja, de majd később.

Ismét a levegőn, a következő hullámmal kijjebb kell jutni és ezt függőlegesen. Annak is van technikája...kéz nélkül kicsit több egyensúly kell. A nyakam és a kezem szúr, gondolatban a potenciális orvosi tennivalókon futok át, Gabival szemkontaktus megvan, látja, hogy furán nézek, elérem a combig érő vizet, ájulás veszélyen túl. Megúsztam. Pedig csak egy lenge pofont kaptam egy csendes óceántól. Valahol mögülem röhögés foszlányait hozza talán a szél...

utóirat: ezt már két kézzel írom :-) Ja, és add vissza az úszószemcsimet, köcsög! :-):-)