Reptér, 18 órányi út után, minden csomag a helyén, séta kifelé. 14 éve nem látott volt osztálytársam fogadott minket, jól leszúrt, hogy miért nincs működő telefonom (a SIM kártya otthon van, hogy innen is tudjak telefonálni majd), mert a másik kapunál várt minket először. Nem szép tőlem!

A kisbusz lábtámaszos bőrfoteljeiből nézve még európai a világ. Az utakon közepes forgalom. Steve mesélte, hogy most van az Asian Games közepe (kb. EB), és ilyenkor páros napokon a páros autók mehetnek a belső sávokban, másnap meg a páratlanok. Éppen ezért nekik 4 autójuk van, 2 sofőrrel. 1-1 autó a gyerekeket viszi iskolába (nyilván váltakozva), a másik kettő meg a feleségét és őt munkába. 80-nal suhannak a fák, a külső sávokban eközben egymást érik az autók és a buszok. Nekik nem sikerült bejutni ide.

A következő pár napban gyors városnézés és gyárlátogatás következett, sok evéssel. Jakarta felett folyamatos - elsőre fátyolos felhőnek néztük, de leginkább - szmog van. 30 millió ember, legalább 6-7 millió kétütemű robogóval ontja folyamatosan a füstöt. Nagy terek, nagy méretek. Az egyszintes negyedek között számtalan városközpont nyúlik a magasba. Talán odafent már friss a levegő is.

A lényeg, hogy megérkeztünk. 14 éves ígéret vált valóra, és tényleg meglátogattam Steve-t, ha már az esküvőjére nem tudtam elrepülni...pedig szerettem volna.

PS: a képen a kis színes területek az Indonéziában beszélt nyelveket mutatják...szigetenként több is. Nem csoda, hogy bevezettek egy új, közös nyelvet.