De tényleg? Mióta megérkeztünk, azon gondolkodtunk, hogy egy Balin lakó ember hova is megy valójában innen nászútra? Mindenki ide jön emiatt, nem el.

A lista végül három opcióra csökkent le (az örökzöld Maldiv-szigeteket nem számolva):

1) Raja Ampat (Pápua)

2) Labuan Bajo (Komodo Nemzeti Park)

3) Szumátra (elefánt- és orángután rezervátumokkal)

Az elsőre nagyon nehéz eljutni amúgy is, több átszállás, ellenben nagyon szép búvárkodós hely, a harmadikat kilőttük a Covid probléma miatt, így a kb. 1 óra repülésre lévő Komodo szigetcsoportra esett a választásunk, mivel szeptemberben végre ismét kinyitották fél év lezárás után.

Ki ne emlékezne az iskolai tanulmányaiból arra, hogy a komodói sárkányok egyedül Indonéziában élnek, és szerintem sokaknak kerül rá a bakancs listájára a túra már gyerekként.

A repülés előtt eljött a nagy pillanat, hogy megnézzük a vírus tesztünket. Még sosem kellett. Szerencsére beérték az ujjbegyes gyors teszttel, és nem kellett a most éppen kötelező tapicskolós verziót csinálni. A repjegy árában benne volt a tesztelés, és nagyjából 5 perc alatt végeztünk is vele. Dupla negatív, éljen, repülhetünk.

Labuan Bajo reptere a városka mellett van. Annyira, hogy akár be lehet gyalogolni a kifutótól a partig (kb. 1km). A Covid-nyugalmat kihasználva a teljes város felújítás alatt volt. Az összes főút felbontva, járdák szétszedve. Minden volt, csak szép nem. Valaki azt is kitalálta, hogy a városka közepén a legjobb parti 5* hotelt építeni, mert akkor jól eltakarja a kilátást az összes lakos elől. Kíváncsi lennék, hogy van-e építési szabályzat errefelé.

Azt mondták korábban, hogy ha megérkezünk, menjünk be bármelyik irodába, és foglaljunk helyet a legközelebb induló hajóra. Ezért, szokásunkhoz híven, nem is foglaltunk előre semmit, szállást sem. Ja, kivéve, hogy karanténban minden csukva van. Ez rendesen felkavarja a turisták lelkivilágát. Az utolsó hajón is csak egy ágy volt szabadon, így maradt a séta, és egy éttermi wifi-ről egy szállodai szoba keresése. Azok legalább üresek voltak.

Kiderült, hogy a közel 40 darab hajós irodából nagyjából 10% van nyitva, és azok is a repülős "code-sharing" jelleggel üzemeltetnek közösen 6-10 fős hajókat. Végül a kb. 10. irodában szerencsénk volt, és másnapi indulással be tudtak vállalni minket. Igaz, hogy az egész hajót kellett kibérelnünk a 6 fős legénységgel együtt, de így benne volt Gabinak egy külön búvár oktató is (mivel neki nincs vizsgája), és napi 3-4 merülés, és arra ment a hajó, amerre mi mondtuk neki. Hajnalban start és irány Komodo. A japán hajó kapitányunk mondta, hogy napi 30-35 vendéget vittek utazni tavaly, ami idén a heti egy csoportra csökkent le (ezek voltunk mi ketten). A hajónk állapotát tekintve "romantikus" volt. A mentőövek műanyagát megette az idő vasfoga, a generátor olyan hangos volt éjszaka, mintha egy építkezésen aludtunk volna...ahol mi építkeztünk.

Gyönyörű, napos, száraz idő várt minket a tengeren (ez azért is fontos, mert egy héttel később már nem tudtak hajókat indítani a viharok miatt). Két-három óra hajóút Padar sziget, ami az első éjszakai megállónk volt. A Nemzeti Park 29 szigetből áll, 390 km2 területen. A száraz évszak végét járva a szavannás növényzet elég száraz volt mindenhol. A tenger mélye ellenben ismét megmutatta, hogy a csodák a tenger fenekén vannak. Az első merülések alatt kiderült, hogy itt is majdnem ugyanazok a halak laknak, mint mondjuk a Vörös Tengeren, csak nagyobbak. A "Nemo hal" is kétszer akkora volt, mint máshol...de a cápák szerencsére elég kicsik :-). Az első éjszakai merülés alatt mengnéztünk egy kis hajó roncsot, ami körül hihetetlen színű állatok laktak (biztos nem aludtak volna, akkor sem, ha hagyjuk őket).

A hajnal fénye Padar sziget szikláinak tetején talált minket, meg sok helyi turistát is. Azért, teljes arab népviseletben hegyet mászni elég megrázó élmény lehet. A kilátás - mint minden hegyről - itt is pazar volt, végtelen tengerek, csipkézett öblök, a legtöbb irányban rózsaszín partok (Pink Beach - a koral morzsalék hatására).

Minden szigeten belépő díj van, amit azon felül kell fizetni, hogy a parkba is megvetted a jegyet. Ha nem figyelsz oda, akkor ezeket akár többször is megpróbálják eladni neked. A rekordot Komodo tartja minden szempontból. Először visszaküldtek a hajóra a maszkért, az amúgy üres szigeten, majd a fejenként 7.000 Ft-os belépő megvásárlása után az első mondat: "a párzási időszak július-szeptemberben van, ezért a sárkányok most fent vannak a hegyekben 4-5km messze" - tehát nem fogjuk látni őket - mindezt novemberben. A varánuszok érdekes állatok. Az első éveiket fára mászva töltik, a szülők néha megeszik a gyerekeket, a harapásuk mérgező, ha éppen nem lenne elég bajod amúgy is, és a nyelvükkel érzik a szagokat, akár 8-9 km távolságból is. Mondd nekik szépen, hogy "elbújtam, keress meg"!

Fél óra túrázás után visszaértünk a partra, ahol meglepő módon, pont az út mellet feküdt egy varánusz. Csak békésen. Nyilván teljesen magától. Hogy a kedves turisták mégse menjenek haza üres kézzel elégedetlenkedve, és csinálhassanak szelfiket a bedrogozott maxi-gyíkkal. Az indonéz szervezés csodákra képes. Ha nem is teljes pompájukban, de élőhelyükön is megnézhettük őket végre, pipálva.

Minden tisztességes sziget környékén van egy "Manta-pont". De tényleg, így adják itt a szigeteket. A manták 6 méter szélesre nőnek és...és nagyok. A következő merülés alatt ellenben egy darab sem jött szembe. Majdnem elszomorodva távoztunk, amikor pár méterrel alattunk a semmiből jött egy hatalmas tányér, és minden kapkodás nélkül kiúszott a másik oldalon a képből. Szoktam mondani, hogy az a tengerben a legérdekesebb (vagy félelmetesebb), hogy esélyed sincs látni, hogy mi van tőled úgy 20-25 méterre, vagy éppen mögötted kettőre. Ha egy halnak kedve van, azt csinál, amit ő akar, te meg nagyjából egy darab tégla kecsességével tudod csak követni őket (videó lent).

Ez a következő merülésnél ki is derült élőben is. Beugrás után szinte rögtön pacsiztam egyet egy mantával. Amikor szembe úszik veled kitátott szájjal, és látod, hogy a fejed fennakadás nélkül egymás mellett 4-5-ször tudna eltűnni benne, a lelked mélyén reménykedsz, hogy ugye tényleg nem ragadozó állat. Az áramlás egyre erősödött, mivel az apály-dagály víztömege az északi tenger és a déli óceán között pont itt folyik keresztül, és akkor még nem tudtuk, hogy mennyire az elején vagyunk ennek. Eleinte elég volt megtámasztani a lábamat egy-egy sziklán, hogy megálljak, aztán már a támasztékokon is "átfújt a víz". A manta meg csak legyezett kettőt és elment előre. Még két perc és két kézzel kapaszkodtam egy kőbe, miközben a palackkal együtt zászlóként lifegtem 8 méter mélyen a láthatatlan folyó közepén. Nemhogy előre nem tudtunk úszni, hanem hátra sem. Összenéztünk a vezetővel, és maradt az, hogy átfolyunk a sziget másik oldalára, az árnyékban biztos jobb lesz. Már csak a sziklákat kellett elkerülni közben. Ahogy a Galaxis Útikalauz Stopposoknak borítójára van kiírva barátságos sárga betűkkel: DON'T PANIC!

Az út utolsó állomása a Denevér Sziget volt (kettő is van). Naplementekor a kis szigetről Floresre elindul vadászni pár ezer denevér. Nem az a kis cuki, amit a partokon látni Balin az éttermek környékén szúnyogokra vadászni, hanem az a fajta, ami egy tehénnel a karmai között jön vissza a vacsorából. Tiszta horror film volt...pedig csak együtt mentek át bulizni estére.

Érdekes helyek vannak a Földön, az biztos, és ennek jó része bepakolva a Komodói Nemzeti Parkba. Ha befejezik az építkezéseket, visszatérnek a turisták, és velük együtt az éttermek és szolgáltatók a városkába, a legszebb helyek egyike Komodo, érdemes elmenni ide.